A Tiszai áttörés
(2008. április 18.-19.)

 

"Hami azt mondta, ezt már megint nem lehet elmesélni. Azt fogják mondani valahová beültünk három napra költeni..."

 

Ahol a pécsiek megelőzték fiainkat

Retkes Béla bá kitolta biciklijét a garázsból, jól megrakta finom friss retekkel, s már suhant is Nevetlenfalva utcáin.

Ezzel egy időben Tiszabecsre folyamatosan vigyorgó Pilis-Hargitások érkeztek. Még Mátészalkán beállt az erős osztálykirándulás hangulat, s már sör ízében benne volt, hogy jó szelük van. Fehérgyarmaton például az ördöggel cimborálva, a 120 másodpercig várakozó buszt hajszállal verve rendezték a pisilést.

Nevetlenfalván Magdi néni leváltotta lányát a boltban. Közben a falu legnyugodtabb lelke, Sanyi bácsi a fejét vakargatva nézegette papucsát, aztán visszadőlt az ágyra, minek rohangálni, a nála lakó határőrökön úgyis napi 50 hivernyákot keres.

A tiszabecsi határnál a szokásos fecnitőtögetés közben akkor még nem vasvillás Kriszta ismerősbe botlott (!). Lelkes hadonászása közben a régi Pilis-Hargitások hosszasan méregették, már ekkor kezdett gyanússá válni ez az egyébként takaros újonc.

Vagy a sörök vagy az időgépészek vagy a hátszél tette, de percek alatt odaát voltunk, balra Tisza-híd, azon túl Tiszaújlak, jobbra turulmadár az út mentén, ez az út vezet Nevetlenfalvára. Középen nénikék. Nénik szerint nemsoká busz jön, akkor hát ebéd, s felvesszük a zászlót a turul alatt. A lobogó innen folytatja a Hargita felé, e pontra tavaly augusztus 22-én érkezett, miután befejezte a 11. hegységet, a Nagyszőlősit, s megindult a 12., az Avas irányába.

Fényképek a turullal, közben egy kiskutya ellopja a szendvicsemet, de az egyik felét meghagyja, a másikat később alig akarja elfogadni. Ekkor még nem Dodi (Todi) elkalandozik a híd felé, s egyszer csak egy taxival érkezik: Misi bátyánk fejenként 5 hivernyákért (200 ft) elvisz minket Nevetlenfalvára éppen két körrel. A Tiszai Áttörést ugyanis nyolc vándor indította meg.

Nagyjából 15-20 kilométeres út, a sofőr elmagyarázza hogyan nőtt itt össze négy falu Tiszabökény, Tiszapéterfalva, Forgólány és Batár. Tényleg folyamatosan házak mindkét oldalon, s nem is oly rossz állapotban. A távolban Nagyszőlős hegye, a Fekete-hegy, a Tokaji-hegyhez hasonlóan egyedülálló és jó bortermő bérc, s meghallgatjuk Misitől, hogy tűnt el "az Unió"(a többi helyi is így emlegeti a szovjet tákolmányt) idejében a szőlő, s most hogyan próbálják visszatelepíteni. Szóval elnézve a házakat ezek a magyar faluk még úgy, ahogy megvannak, az ember ettől rosszabbat várna, az út viszont elég ramaty. Helyenként a régi Érmihályfalva-Nagyvárad út rettegett tekervényeire emlékeztet, azért mégis milyen jól lehetett onnan Székelyudvarhelyre rajtolni, kiskocsi már tudta kívülről az összes trükköt!

Egy helyütt javítják a nevetlenfalvi utat, de a sofőrünk, Misi csak legyint: "Gödör helyett púp lesz...".

Homo PilisHargitusok csöveznek a nevetlenfalvi parkban. Egy páran az ígéret szerint csak néhány hétre munkatáborba elhurcolt, ám igazából soha nem visszatérő falubéli magyarok emlékművénél fenyképezkednek a túrazászlóval. Aztán a fűben heverészve várják Magdi nénit, aki a bolt zárása után érkezik majd szállásügyben segíteni. "Gyerekek, ide is be kell majd valakinek nősülnie, takaros kis Pilis-Hargita falu!" - így okosítom a népet. Pár perccel később a közelben dolgozó munkásokhoz lépek valami helyi dolgot megkérdezni. Mire a válasz: "Én nem igazán tudom, mert pécsi vagyok." "És akkor mi járatban itt?" "Ide nősültem..." Anyám!!!

A Magdi nénit kikutató két felderítő arról számol be, hogy a falu főutcája a kanyaron túl már az ukrán-román határtól eredő, idáig elérő kamionsorral van eldugítva... Ez nem sok jót sejtet. A fűben pihengetve lakoma kerekedik, a falut ellenőrzése alatt tartó, tőlünk ekkor egy kilométerre járőröző Retkes Béla bá abban a pillanatban megszimatolja a retekhiányt. "Retket vegyeneeek! Másfél a retek!!"

Kicsivel később az öreg betör biciklijén a főtérre, a Pilis-Hargitusok először elképednek, aztán elkezdik veszegetni a csomagtartóról a csinos retkeket. Másfél hivernyák, valami hatvan forint és nagyon finom!

Na de sörárak is rettenetesek. Van úgy, hogy nyolcvan forintot is elvisz egy üveg sör!

Az út túloldalán levő boltban Hami (ekkor még nem Halmi) Kapitány megvakarja a fejét. Ilyen helyzettel még nem találkozott. A sörök ott sorakoznak szépen körös-körül, ám csupa alkoholmentes. Van még sör valahol hátul, de nem lehet elérni. "Há nem az, hogy nem lehet elérni, de nem baj, ha én bemászok?" "Jaj, az segítség lenne!" Erre a Bálkirály szabályos fejest ugrik, átrepül egy alkoholmentes rekeszen, és belefúródik a hátsó szektorba.

A kárpátaljai boltjeleneteink mindig szívhez szólóak! Lásd Kékesfüred a Kéklő-hegységben: "Te Hamikám, nézd csak megtaláltam a vajat!" "Te, hát az szappan!!! Nyiheehehehhuuuuhahaha, már azt sem tudod, hogy néz ki a szappan! (oly rég fürödtél)"

A határon viszont nem fognak átengedni gyalogosan, ezt is megtudjuk a boltos kislyánytól, aztán végre megérkezik Magdi néni. Hege, nem Magdi néni, hanem Nati néni! Félrehallás! Jól van, nekem Magdi néni marad. No az a szép fehér épület a park jobb oldalán, az lesz a szállás. Hohó ezen ám egy magyar zászló lobog, épp akkora mint a mi túrazászlónk! Magyar zászlós szálláson alszik a Pilis-Hargita túl a nyolcszázadik kilométeren! És ez egész évben nyugodtan kinn lehet Nevetlenfalva kollégiumán. Na ez lenne az alap minden magyarlakta helységben a Kárpát-medencében, ezt kellene már elérni!

Gyerekek ez nem igaz, mienk az egész kollégium, fejenként tizenöt hrivnyáért (600 forint)! Bolyongunk a folyosón, Magdi néni már elment, átadta a kulcsot, és gondosan bezáratta velünk belülről mind a két ajtót. Az emeleti báltér sarkában Szedres telepedett le az egyik gitárral, így ötpercenként felhangzik a Székely Himnusz dallama, hangjai ott kalandoznak, csengenek az üres kollégium félhomályos kinyerjeiben kanyarjaiban. Hami cigarettára gyújt, én a báltért határoló üvegfalon keresztül az épületre kitűzött magyar zászlót fényképezem. Ennek hátterében ott a country-diszkó (!), a boltban ezt nem ajánlották ma estére.

Hárman vagyunk, s remek vacsorát, sörözést borozást csapunk. Minden idők legburzsujabb Pilis-Hargita szállásán, szinte szállodai szobában.

A két újonc pihenget a szobában, a Tengely rendezkedik, Dodi előhorkol a másik szobánkban. "Hám é? Há ha van horkolás, akkor van előhorkolás is, nem?" (veszi védelmébe Hami) De-de-de egyértelmű. A srác bement, szétnézett, kettőt lépett, s rádőlt a jobboldali ágyra. Kétlépésből lefeküdt, hogy VihorlátiMotorosGabisan fogalmazzak. Két perc múlva már horkolt is, semmi titkolózás. Most mindenki nyugodtan bemérheti a hangerőt, eldönti, hol alszik, már csak Hamit kell tudni, hova fekszik (ha Dod így húzza, Halmit mellé parancsoljuk) Na ez az előhorkolás. Később retekre alapozott hatalmas lakoma következik a horkolósok szobájában. Az újoncok nagyon élnek, most főleg Tiszai Ági. Végül egyetlen dolgunk maradt erre a napra. Átballagni a bolt elé néhány pohárkára, s meghallgatni Sanyi bácsit.

Sanyi bácsi gyorsan beméri a bolt előtti asztalnál padoknál büféző Pilis-Hargitásokat, s már ott is terem közöttünk. A P-H-soknak több se kell, meghívják egy sörre, halljanak szót a helyi magyartól. Szó ide, szó oda, míg valaki csak nem bírja megállni, s Sanyi bácsi zokni nélkül papucsba bújtatott lábára nézve megkérdezi (az áprilisi hűvös éjszakában). "Amúgy nem fázik így papucsban?" "Áááá fiúk mikor berepülő pilóta voltam fenn északon, mínusz 30 fokokhoz voltam szokva. Mióta meg hazajöttem, állandóan úgy érzem, hogy melegem van..." Kicsivel később hozzáteszi. "Na de azóta már Murmanszk nem a miénk..."

Büdös zoknik védik a zászlót

Szombat reggel egy 7 órás keléssel, 8 órás rajttal nekimegyünk a Pilis-Hargita történelme legkacifántosabb határának, ukrán-román! Eleve hónapok óta megy a nyomozás-találgatás, hogy a búbánatba lehet itt átmenni gyalogosan magyar állampolgárként (az még csak zárójeles kérdés, hogy Pilis-Hargita állampolgárként a Madarasi felé a túrazászlóval)? Többször is azt a választ kaptunk, hogy sehogy. Arról hamar lebeszéltek, hogy a kinézett Kistarna, Nagytarna (két szétcsatolt szomszédos település) átkelőnél menjünk, mert ott eleve tilos, lévén kisátkelő, csak helyieknek. Így kerültünk Nevetlenbe. Nevetlennel kapcsolatban a legbiztatóbb esélylatolgatás egy vállrántás és egy "hát próbáljátok meg" volt a felderítések során.

Nevetlen napjaiban alkottuk meg a Pilis-Hargita legújabb szakkifejezését a bekoppintást: "Há ha nem engednek át, akkor bekoppintunk a zászlóval - vagyis egy óvatlan pillanatban átkoppintunk a határon a rúddal -, aztán körbemegyünk, odaát koppintunk, és folytatjuk".

Hamar meglátjuk a kamionsort, s lépegetünk mellette hosszan, kitartóan, közben kelet felől jelezgetnek az Avas mindenféle csúcsai. Aztán a határhoz közelebb jön a tanakodás, egy kamionsofőr olyan viccet mesél, avagy inkább olyan mondást ereszt meg valami 10 sörről és az ő visszatolatásáról, hogy egy hetes nevetésbe kezdünk, csak addig-addig hagyjuk abba, míg átmenetileg kimegy a fejünkből. Sajna mára nincs meg, aki tudja, kap két sört!

Jön ám hamar az első bekóstolás. Előpenderedik egy kőkemény ukrán határőr amazon, mint valami őrültekhez, odaléptet hozzánk, stukker az oldalán, még csak azt se kérdi, hogy hö?, mi már mondjuk is, hogy mennénk szépen át, de még ugyanabban a pillanatban zavar is minket a búsba. Itt erről szó sem lehet! Nem lehet átmenni! Nagyjából így képzeltük. Ukrajna és Románia határa, egykori magyar terület, 2008. április. S bár tudjuk, hogy a Szent Korona tulajdonjogát erre a földre nem helyezték hatályon kívül, ez a nő elég zord.

Jön viszont egy jó ötlet, megint a kamionos magyartól, üljünk be valamelyik csempész kocsijába - bár ő ezzel együtt se sok esélyt ad nekünk. "Na erre kíváncsi vagyok!" - mondja vigyorogva. Hamar ki is szemelünk két szatmári rendszámú autót, s két négyes csoportban udvarolni kezdünk. Az elsőnek a román sofőrje hallani se akar semmiről, de amikor meglengetem a 20 hrivnyást, máris fut a csomagtartóhoz. Bekászálódunk, mögöttünk a másik csapat is megoldja az aznapi első feladványt a Madarasi-Hargitáért. Ők a mi sofőrünkkel közösen csempészkedő nőcit nyerik meg.

Kezdődik a kaland a seftes gyerek autójában. Sokat nem tudunk társalogni - ekkor még nincsenek a Pilis-Hargitán túlzott sűrűségben a tolmácsok, illetve akad egy pár, de most hiányoznak. A lényeget azért mindig értjük, és közöljük, a debreceni veterán atléták (Kurunczi, Makó, Hegedűs...) stílusában, örökségében. Ha ők keresztül tudták magyarázni magukat a polgárháborús Jugoszlávián az athéni Eb-re és vissza, akkor ennyit mi is meg tudunk oldani. Apámtól örököltem ennyit. Reméljük, nálunk nem jön el az a pillanat, melyben az egyébként nemzetközi halandzsában és határozottságban világbajnok rúdugrónak, Kurunczi Zoli bátyámnak is elfogyott a tudománya: az addig tucatszor bevált tranzit!, átletik!, Csampionsip! Átén! kiáltásokra egy szerb meglengette a gépfegyverét, nagyot bődült: NYISTA TRANZIT!, majd kipakolta faterékat az autóból. Szegény apámék már majdnem a röszkei határnál jártak hazafelé, amikor bedőlt a lestaktika, és bekapták a gólt...

Hasonlók elkerüléséért küzdünk, s nem is állunk rosszul, mert ötven perc múlva már egy beljebb levő állomáshelyen még ukrán oldalon paterolnak ki az autóból. Hátizsákkal együtt. A hátizsákomban a Pilis-Hargita zászlaja. Éppen három éve és 10 napja kanyarog-kinyereg a Békásmegyertől húzódó utakon, járatokon, és most itt lapul. Megint jön egy stukkeres néni, közel a mámicsku kategóriához (attól még 5-10 év és 15-20 kiló választja el). Elkezdi kipakoltatni a zsákokat. Egyik büdös zokni a másik után, néhány rettenetes gatya - ezer gépfegyverrel nem érnénk el ezt a hatást, a tizedét sem! "Hát maguk hova mennek?!" Kérdi a maga nyelvén, már sejtve az őrületet. "A Hargitára. Hargita. Madarasi." "Hargita???" Néz ránk elkerekedő szemekkel, hosszasan szemlél, de a keze közben már int is, hogy na jó van, menjenek, tűnjenek innen, itt mindenre fel vagyunk készülve csak erre nem.

(Nagyjából mint a cserháti mentés idején 2005-ben a nénike Keszeg határában.)

Így surrant át a zászló a legnehezebbnek vélt szakaszon, a büdös zoknik és a Hargita szó vitték át a nemzetszeletelő, fegyverarzenálos, zordon mord ukrán-román határon.

(folyt. köv.)