Beszámoló a Pilis-túráról
(2005. Április 9.-10.)

 

Megtettük az első lépést, végigjártuk az első hegységet a 21-ből. Óriási érzés volt hazafelé buszozva a Duna partján. Egyébként is végig szédületesen jó volt. Köszönöm, hogy ennyien eljöttetek segíteni abban, hogy megvalósuljon az álom. Négy ember az utolsó pillanatban kiesett, ám csodák csodája épp négyen hirtelen a helyükbe léptek. 2005. április 9-én 10.30-kor Békásmegyerről megindultunk a Madarasi-Hargita felé. Ildi, Manó, Ági, Bea, Dezső, Legó, Dénes, Kocsis Gergő, Dani, Biciklis Gabesz, Zoli, Dév s jómagam.

Ki tudja hol kezdődött. Talán a Gellért-hegyen, ahol - nem messze a "Minden magyar felelős minden magyarért" felirattal ellátott Szabó Dezső szobortól Lilla elmondta nekem, miért fontos egyesítenünk a Pilis és a Hargita erejét. A Pilis is megtette a magáét, ahogy fokozatosan ismerkedtem vele, a legtöbbet talán a Holtvilág-árok barlangjában eltöltött negyedóra. Néhány héttel később életemben először megérkeztem a Hargitára. Szívbéli barátom, Székelyudvarhely szülöttje sokáig hívott, s végre fenn voltam egy napot. Harminc centis hó, csípős hideg - átsieltünk egy délutánt. Este Udvarhelyen az Orbán Balázs utcában ledőltem pihenni, s gyönyörű álmot láttam, a Hargita óriási erőt adott. Miután hazatértem, leültem, és elkezdtem írni a Pilist a Hargitával összekötő gyalogtúra tervét - másfél napon át írtam az ötleteket. Újabb köszönet Lillának, ki épp ekkor összehívta barátait, ez az esemény is lökést adott a kezdéshez, fontos találkozásokat hozott. Többek közt itt érkezett Gábor és Bence, kiknek a honlap beindítását köszönöm.

Bő két hónap múlva pedig már ott gyülekeztünk a Margit-hídnál, ki innen ki onnan - mindenki, kit addig megszólított az elképzelés. Mert megszólította ám a jelöltjeit, nem is akármilyen módon. Egyesek csak leejtettek egy Wass Albert könyvet a vonaton, aztán a bátyjukkal együtt bezuhantak az áramlat kellős közepébe. Másokat csak felhívtam, s még el sem tudtam mondani, mit szeretnék, már kiáltották a telefonba, "pont ilyenre vágytam!"

Szóval ott gyülekeztünk a Margit-hídnál tavaszt ígérő napsütésben, ki innen ki onnan, méregettük egymást és a kezemben levő túrazászlót. Ezt kell elvinni a Madarasira, ha elhagyjuk, elvész, s abban pillanatban kezdhetjük elölről az utat. Dév nevű jelentkezőnkre fél órával a megbeszélt találka időpont után a biztonság kedvéért rácsöngettem, másodjára vette fel, pár pillanatig nem bírt emberi hangokat képezni, aztán az álomvilág határából ennyit nyögött meglepetten: "Ma van a túra?" Ő ugyanis már tegnap kiállt a Margit-hídhoz.

A társaság épp csak kezdett összerázódni, ehhez képest a hangulat szépen kerekedett Békásmegyerre érve. Akadtak hangadó emberek, amolyan alvezér csírák, s jó hangot adtak. No meg volt valami telítettség a levegőben, ez meg is maradt a két nap alatt. Fél óra múlva Békáson bravúrosan utolért bennünket Dév, kiderült, ő már pénteken kiállt 9.15-kor az aluljáróba, miután nem érkeztünk meg, elment koncertre, és bánatában reggelig mulatott.

A szörnyű jóslatokhoz képest barátságos időben, lágy napsütésben szálltunk le Békásmegyer határában a Kőbányánál a buszról. A túravezető leszúrta a fűbe a Pilis-Hargita zászlót, s megkérte csapatát, hogy alkosson kört a lobogó körül. Köszöntő után megfogtuk egymás kezét, s a Pilis-Hargita fohásza felszállt az ég felé.

Eztán Legóval az élen elkezdtük a vándorutat az Ezüsthegy házai mellett majd szántóföldjein keresztül a Kevély-nyereg irányába. Ezek sem éppen életem legcsúnyább pillanatai. A zászló lobog, a nap süt, röpködnek a poénok, mindenki vigyorog, lassan feltárul a Pilis bejárata, ott kígyózik előttünk az út a földeken át, majd szépen fel az Ezüst-Kevély oldalán.

A Pilist lezáró sorompón három ember ücsörög, mintha csak ránk várnának. Hajszálpontosan az első hegység bejáratánál. Nagyszerű élmény következett. József Attila tiszteletére (születésének századik évfordulóján) verseskötettel jöttek ki a természetbe, hogy ott olvassák fel a kedvenceiket a költőtől. Kaptunk is egy nagyszerű útravalót: a "Csak az olvassa.." kezdetű töredéket.

"Csak az olvassa veresemet
Ki megért engem, s szeret..."

Köszönjük a felolvasást, itt a fák között tényleg csodásan hat! Remélem olvassátok majd honlapunkat, s egyszer csatlakoztok az utunkhoz.

A Kevély-nyergen megtörtént az első csúcshódítás, a Nagy-Kevélyre (534m) tűztük ki a zászlót, majd Csobánkára ereszkedtünk le még mindig remek időben, az itt megszokott szépségek közepette. A Holtvilág árokban kezdett permetezni az eső, ennek végén a Torina tisztás felé fordultunk. Az eső egyáltalán nem tudta rombolni a hangulatot, sőt mivel előcsalogatta a bikavért, csak kedvezett, bár a faluig nem is volt nagyobb zuhé. Különösen jó muri volt a Torina tisztáson az uzsonna. A sok vegetáriánus leányka percek alatt felfalta Legó bácsi összes kolbászát. Cserébe egész nap fáradhatatlanul csiripeltek, daloltak, s mindig egyszerre jött rájuk a pisilés. Végig kényelmes tempóban, mindent megnézegetve haladtunk. Nem volt tapasztalatom a távban, az időzítésben, sem abban, ki hogy bír ekkora túrát hátizsákkal, de nem volt gond. A 21 kilométer éppen jól esett mindenkinek. Este 6 körül már az első állomáshely, Pilisszentkereszt felett kerengtünk - gyönyörű helyeken! A sárga keresztet itt kicsit nehezen csíptük meg, ezen elindulhattunk lefelé. A szentkútnál vizet vettünk, Legó bácsi egy padon mélázva kiszámoltatta velem mennyit jöttünk, s mennyi van még a Hargitáig, 18 km és mondjuk 1500.

Este 7-re megérkeztünk Szentkeresztre, itt aztán rendesen a nyakunkba kaptuk az esőt, de ezt hamar feledtette a jófajta szállás, meg a rántotta - szállásadónk hatvan tojással mentett meg minket. Dév barátunknak - ki három óra alvással is jól húzta a kilométereket, s folyamatosan mesélte erdélyi hegymászó élményeit - még arra is volt ereje, hogy Dénessel közösen őrületbe kergesse Legót, ami azért valljuk be, nem kis eredmény. A gondolat átvivős játék vége felé drága Legó barátunk saját bevallása szerint, szó szerint alvásba menekült. Ijedtében még azt is elfelejtette, hogy elmenjen a faluba kocsmázni, pedig egész délután ezzel fenyegetett. Éjfél felé ágyba kerültünk, bár félálomban még hallottam néhány kacajt s dübbenést, de nem mentem ki rendet teremteni, aztán csend lett. Számomra az első nap legszebb szakasza a Lom-hegy, Torina tisztás, Szentkút, Szentkereszt tájéka volt, ehhez persze hozzáadódtak a Holtvilág-árok és a Kevély-nyereg csodái.

Második napra folyamatos esőfüggönyt sulykoltam az emberekbe, elrendeltem a teljes körű borbeszerzést, s a felkészülést a kőkemény kitartásra. A bor meg is lett.

Ramaty időre ébredtünk, esőfüggöny helyett szitáló eső és hideg. Újabb 30 tojásos rántotta után nekiindultunk a jeges szélben a Dobogó-kőnek és a 13 km-nek. Elég csendesen caplattunk ki a faluból, csak Dezső duruzsolta kiapadhatatlan székely történeteit. Már a fák között jártunk, mikor Gábor halk megjegyzésére beugrott a lényeg. Meg is álltunk egy csinos kis tisztáson leszúrtam a zászlót, s megtartottuk a túranyitó értekezletet.

Eztán szépen beindult a túra, pár száz méter múlva pedig egy mesebeli helyen Dezső szétzavarta a bandát, hogy panorámaképet készítsen, s a kép minden szegletébe jusson egy-egy ember. A Dobogó-kő felé egyre erősödött a köd és a szétázás, nem volt mese, meg kellett hát kezdeni a borozást. Ekkor jött egy telefon, szegény Dév valahol megigazította a táskáját, a nagy ködben eltűntünk, s most kérdezi piros vagy sárga. Sárga Dév! Hamar utolért, az utolérést ő nagyon tudja!

A csúcson iszonytató zima volt, de most legalább miénk volt az egész hegy, ki is tűztük a zászlót. A Dobogó-kő tetején a Pilis központjában ott lobogott a Hargita felirat. Mellette ott járkált egy hargitai ember, Dezső Székelyudvarhelyről. Már megérte elindulni!

A bor még nem hatott eléggé, sürgősen be kellett ülnünk egy meleg helyre, hogy a jó kedv megmaradjon, Ildi el is vezetett egy étterembe, ahol nagyon finom levest ettünk. Bár a szalonna kötegeinket nem engedték elővenni, de annyi baj legyen.

Visszatérve az 5 fokos ködös esőbe a lányok boltba indultak csokiért, mire eszünkbe jutott, hogy venni kellene még valami "melegítőt". Várjatok srácok, hiszen van még borunk, mondom én, mire az egész túrán többnyire csendesen mosolyogva menetelő Dénes kissé vacogva, de határozottan bejelenti: "Csakis pálinkát veszünk!" Végül maradt a bor és a zászló életet adó élénk színei a ködben.

A Dömös felé vezető út kezdetén egy gyönyörű kaput találtunk. A két egyszerre megválasztott hun főkirályt Budát és Attillát ábrázolta. A kapu bal oldalán Buda, az inkább szellemi síkon alkotó uralkodó, a Holddal együtt. Jobb oldalon pedig a fizikai, gyakorlati síkon megvalósító, világhódító Attila és a Nap. A Szent Korona hátoldalán levő három utólag odaszegecselt kép helyén a kutatások szerint eredetileg valószínűleg ők ketten és Mária voltak ott.

A kapun ez a szöveg áll.

Hitregéinket, mitológiánkat megőrizzük erdőben, forrásoknál
Ragyogó naptól fényes ősi Istentudatunkat megvalljuk
Nagyboldogasszonyunk tiszteletére fénykaput állítunk százszorszép hazánkban
Nimród nemzete, Atilla, Buda vérei, a táltos hagyaték őrzői

Az esőre tekintettel elkerültük a Rám-szakadékot és Kocsis Gergő javaslatára útba ejtettük az Árpád-várát. Bár végül nem másztunk fel a várhoz, ezzel biz nagyon jól jártunk! Három hatalmas seggeléssel kezdtük az ereszkedést - az amúgy is két napon át kacarászó lányok ettől a hasfalszakadásig jutottak - egy iszonyatos sártengerben, ám ezt hamar leküzdöttük, s hirtelen egy varázslatos helyre jutottunk.

A Lukács-völgy és a benne futó Fényes forrás vize, aztán Malom-patak mentén sétáltunk, s ájuldoztunk a látványtól. Ráadásul az idő is kitisztult, s megszűnt a fagyoskodás, az út pedig viszonylag könnyen járható volt, s időnk is volt bőven. A bükkerdő színei, a völgyben a sziklák és a patak, lentebb pedig a tavasz első jelei, a zöld hajtások a fákon. A szépség egészen Dömösig csőstül jött, egy pihenőnél közben jót szalonnáztunk.

A Dömösi-völgyből az Árpádvárhoz még vissza kell jönnünk egy Pilis-Hargita gyűlést tartani.

A vége felé, az egyik kanyarban egy oly hatalmas, és oly közeli hegy jelent meg előttünk, hogy rá kellett jönnöm, ŐKELME BIZONY A BÖRZSÖNY! A túránk következő hegységének előretolt bástyája, a Szent-Mihály-hegy, oldalán a Remete-barlanggal. Ebben a tudatban kétszeresen lenyűgöző látvány. Az ember itt rádöbbent a túra folyamatosságára.

A 13 km végén 5 előtt értünk a buszmegállóba, köztünk és a folytatás között már csak a Duna. A lányok kérleltek, hogy menjünk tovább a Hargita felé, ne menjünk haza...

Sírni csak a Madarasi-Hargitánál szabad!

"Istenünk

Segíts, végigjárni az utat a Pilistől a Hargitáig
A székely-magyar kézfogásért,
A magyar nemzet egységéért.
A Nap, a Hold és a csillagok vezessenek minket 21 hegységen át.
Váljon eggyé újra minden magyar,
Hogy nemzetünk betöltse szerepét
Minden más nemzet javára,
És a természettel való összhang megteremtésére."