A világ megteremtése előtt 10 másodperccel a Jóisten megteremtette Püspökladányt és
Hajdúböszörményt. Aztán komótosan elnézett észak-kelet felé, kivárt két ütemet, s nagy
nyugalommal kiemelt a földből egy hegységet. De olyat ám, melynek szépségénél csak a
szelídsége nagyobb. Nincs az a zűrzavar, mi elől ne adna menedéket. Mindjárt a kellős
közepén ott pompázik a Tar-kő, minek sziklái alatt a vitézek feltartóztatták a magyar királyt
üldöző tatárokat.
A Pilis-Hargita kirobbanásakor a Tar-kő a szomszédos Három-kővel együtt nagyot nézett,
nemigen hitték a nyugati szél szavait. Aztán ködöt gyűjtöttek fejük köré, és magukba
mélyedtek. A hatalmas szirtek és erdők elcsendesedtek, a szelek némán a völgyekbe
ereszkedtek, a hollók elnémultak.
A két vénséges vén hegy szemügyre vette az utat. Egyszerre látták az összes lépést a Pilis
barlangjaitól a Hargita északi főgerincéig. Síri csend volt, minden levél s fűszál, minden
élőlény mozdulatlanul várt körös-körül. Végül a két öreg elmosolyodott, s mosolyuk nyomán
felszállt a köd. A déli Nap leült a hegyóriásokkal szemközt, s szikrákat szórt rájuk. A szelek
újra felkerekedtek, a fák zúgni kezdtek, a patakok hangja harsány lett, egy sólyom elindult
keletre, egy pedig nyugatra.
A szelek szárnyain, a lombok suttogásában, a vizek csobogásában, az állatok nyelvén elindult
az üzenet. A Bükk kéri társait, közelebbi kedves szomszédjait s távolabbi rokonait
Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, hogy a vándorokat minden eszközzel segítsék! Hát
hogyne lettünk volna boldogok, mikor ideértünk! Hét napot, ragyogó napokat töltöttünk el,
míg keresztül kasul jártuk a Bükköt.
Parányi csapat cammogott Sirokon a zászló legutóbbi útjának végpontja felé. Észak-
magyarországi erősítés érkezett, salgótarjáni és kazincbarcikai újoncokkal! Az egy főre jutó
bormennyiség elfogadható. Ősbükkösök, kaptárkövek, barlangok megszámlálhatatlan
sokasága és mészkő minden mennyiségben. Ide tartottak. A birodalom nyugati kapujában a
Siroki Bölcs köszöntötte őket. "Fiúk, enyém a múlt, tétek a jövő, sokat hibáztam...Tényleg,
mit hoz a jövő?" "Feltámadást!" - vágták rá az italbolt előtt a Pilis-Hargitások. Aztán most
már tényleg rengeteg borral megnézték a templomot, a világháborús emlékművet, s a
templom gyönyörű kapuját, melyen Szent István Boldogasszony felé nyújtja a Szent Koronát.
Fenn a várban három hónap szünet után Gábor, Szali (ő is Gábor, Legóval és Biciklissel
együtt ez már négy Gábor a túrán), a Kocsis Tengely és a TV tovább indította a zászlót a
Hargita felé. Nyitóceremónia a bércen. Boci addig-addig emlegette, hogy most bekövetkezett:
a Barát és Apáca-sziklák és a Törökasztal a vár mellett. Ezek hasonlatosak a Börzsönyben a
Csóványos közelében megcsodált álló hosszúkás sziklákhoz. A Mátra sok erőt követelő utolsó
nagy rohamai után a Pilis-Hargitán szokatlan nyugalomban, kényelemben, csendben baktattak
tovább az országos kék jelzésen. Végig szintet tartó szűk ösvény, fiatal erdők épségben, nincs
hernyó.
Szalánczi Gábor fiam nem hiába kezdte el rettenetes cselsorozatot bemutatva saját kapujára
vezetni a labdát piros farmerben a perkupai erdő szélén a történelem egyik legnagyszerűbb
gólyatáborának focibajnokságán. Most ott battyoghat a menetben, legtöbbször nála van a
zászló. Bono Gyök éppen a Bükkben eljutott a válogatottságig, és minden bizonnyal ő is tehet
erről a langyosan álmosan sütkérező békebeli hangulatról. Kis-Szalókma, a 312 m magas
Bükk nevű domb, aztán az Alma-lápa-tetőn már tekintélyes erdő. Csak a két "felvidéki" újonc
duruzsol, a májusi Ismerős Arcok koncerten a zászlónkat kiszúró és ott jelentkező Gábor
Salgótarjánról mesél. Végig a Szalókma-főn, innen a kék út leágazik keletre, s lefut a
Rozsnak-völgybe, ahol a Pilis-Hargita átlépi a Kígyós-patakot. A Rozsnak tanya házainál
napkollektorokat szemlélünk. Aztán műúton haladunk tovább vagy két kilométert, közben
megmászunk egy úttorlaszt.
A Büdös-kő sziklái alatt rálépünk az Egerbakta-Pétervására országútra, erről néhány méter
után a Bátorba vezető műútra ágazunk, mellettünk a Vár-völgy panorámája. Az Egerszalóki
víztározó felé futó Laskó-patak hídján bámészkodunk a vízbe, aztán újra keleti irány és újra
sűrű erdő. Egy út menti tisztáson mindenki elpilled, a túravezető altatókat penget. Életemben
ilyen nyugalmas és pihentető Pilis-Hargitán nem voltam. (Azóta se.) Nem az, hogy senki nem
jajveszékel, meg sem szólalnak a népek! Csak mosolyognak, néznek, most éppen szundítanak.
Erősen meditatív buli. A koncertet nagyon élvezem, a végén meg is dicsérnek.
A Bükk egyébként frissen van felszerelkezve jelzőtáblákkal! Lépten nyomon, minden
elágazásnál, kereszteződésnél mutatják az irányokat, távolságokat, példátlan igényességgel. Jó
látni végre azt, amit gyerekkorom óta hiányolok. A Gilitka-gödre után felmászunk a Felső
Gilitka-hegyre - két kilométeren mintegy száz méteres szintemelkedésre kell gondolni - s az
irtások mentén először látunk el Eger irányába. Nincs is messze tőlünk az Egerlátó nevű hely.
A Varga-tető bokrai között ereszkedünk - ennek is óriási hangulata van - innen műúton egy
patak mentén, sűrű erdőn keresztül érkezünk Szarvaskőre.
Fenn a Szarvaskői-vár tetején nézzük a leszentülő nap aranyhídját. Gyerekkoromban az Egri
csillagokat olvasva erősen megmaradt bennem, hogy miközben a szomszédban a borzalmas
török sereg Egert fojtogatja, a szarvaskői várban csodálatos nyugalom honol. Csodáltam,
csodáltam, de azért féltettem őket is. Most már értem a nyugalmukat... Mi sem sokat
idegeskedünk. Gitározunk, borozunk, és azon merengünk, milyen fantasztikus állás lehetett itt
várkatonának lenni. Egy szirt tetején várni mindig ezt a naplementét. A Bükk túra első
csúcspontja. Az ötödik vár a Pilis-Hargita útvonalán.
A Pilis-Hargita túra ezen a ponton megkezdte kiismerhetetlen kanyargását, és ahelyett, hogy
keletre tartva a Bükk központi láncaira tört volna, dél felé fordult. Remek gulyásleves lett a
gyümölcse. A Boci család ugyanis nem oly hosszas, annál hatékonyabb lobbival letérített
minket Zoltayék irányába. Így e csodás város is felkerült a magyar egységért születendő
útvonalra. Ezt most már oda-vissza így kell járni.
Péterkei Boci pedig elmondhatja magáról, hogy egyetlen ember, kinek a Pilis-Hargita házhoz
jött. Felesége mellett otthon csodálkozva végighallgatta a 24 órás Wass Albert felolvasás
legszebb részeit majd túratársai éjszakai szuszogását, reggel lement paradicsomért, végül
megragadta a túrazászlót, és a Mátyás király utcában imbolyogva megindult a Madarasi-
Hargita felé. Külön kérjük a krónikába: előtte előbb egy hatalmas gulyáslevessel, aztán egy
hagyományörző rántottával kényeztetett minket!
Ragyogó napsütésben úszunk a számomra mindig (hasonlóan Székelyudvarhelyhez, de
máshogyan és más miatt) álomszerű Eger utcáin. Szali Dénes vállát csapkodja, hogy
maradjon, de hiába, a tengelytagnak kötelező metálkoncertje van Debrecenben. A srác viszont
eljött egy napra, így már a Bükkben is említik a krónikák, hegységmutatója továbbra is
százszázalékos, ráadásul a túráért járó jelzést is bevésik neki. Hatalmas taktikus, nem
véletlenül került 2006 végére a világranglista harmadik helyére, közvetlenül a két főelszánt
mögé.
Folyt. köv.
2007. október
Egy kép a túra második napján hétfőn este:
Éjfél elmúlt. Mindenki alszik vagy bóbiskol. A cserépkályhából dől a meleg. Több tonna forró tea elfogyott. Ázott cipők, ruhák és madarak. Csend van. "Na Gabikám, akkor egy pohárkával mégis igyunk meg. Köszönjük a mentéseket." Motoros Gabi félmeztelenül, lehunyt szemmel ül a kályha mellett az összehordott polifómokon, hátát a falnak dönti. Egész este futott, majd vezetett, oldotta a vészhelyzeteket, nemrég érkezett az utolsó csapattal. Szó nélkül elveszi a poharat. Néhány korty merlot nála is nálam is. Mert azért a legsűrűbb éjszakában csak sikerült találniuk egy nyitva levő pincét Cserépfaluban, nem is akármilyen borral. Azt a hét és fél litert már úgysem isszuk meg egy ilyen nap után. No de csendesen egy pohárkával ünnepeljük meg, hogy minden vándor tető alá ért, mind a huszonkilenc, aki megtisztelte a Pilis-Hargitát a Bükkalját bejáró szakaszon. Egy ilyen nap után. Vagy nem akarta már a Bükk ezt a túrát idén, vagy egyenesen az volt a szándéka, hogy a lehető legkeményebb próbákat adja Erdély előtt. Aki itt végigjött, már jelentkezhet is az erdélyi szakaszokra...
A vasárnapi éjszakai túra remekül sikerült, kisebb szakadékok közt, kellő izgalmak közepette, hiba nélkül meglett az erdei út Bükkzsércről Cserépfaluba, ahol aztán szépen belefutottunk egy borospincébe, csodafinom borok közé. Újabb menet két fenyvesen és egy volt szőlődombon át Cserépváraljára, ahol mindenki ügyesen megtalálta az alvóhelyét. Reggel a Kaptár-köveknél jött Andi sérülése, szegény nem is tudta folytatni, Todival el kellett menniük az egri ügyeletre, ott bizony be is gipszelték szalagszakadással. A maradékot a beígért hóvihar helyett napfény és a Felső-szoros, majd a Farkaskő sziklái vigasztalták, a hóhoz bekészített borok így is fogytak. A Mocsárosháznál félúton összeállt minden idők legnépesebb Pilis-Hargita zászlóvivő csapata, 27 fő, a képet mellékelem. És megérkezett a legfiatalabb Pilis-Hargita tag, az öthónapos Szilágyi Zselyke! Itt köszöntöttük a 12 újoncot (Andit is, ki már nem lehetett ott, ezúton pedig kösz a részvételt, és mihamarabbi gyógyulást!) Székely Himnusszal búcsúztattuk az évet, ezt az esztendőt, melyben több mint 300 kilométert haladtunk 17 nap alatt. Immár 72-en vagyunk, a 72. Pilis-Hargita tag Sztyepp a Dire Straits számok mestere... Így kezdtük a délutánt és a Csákány körüli hegyeket szépen nyugodtan, Csongi meg újonc létére 10 kilométeren át hozta a zászlót.
Ez is biztosan velem van, ahogy Motoros Gabeszre nézek a kályha mellett, vele egyszerre kihörpintem a boromat, és már nyúlok is az üvegért. Mert az is rögtön egyértelmű, hogy ennek ennyivel nem lehet vége. Egy ilyen nap után. Abban az ütemben a szobából előlép még egy éber lény, s már tartja is a poharát. Dalnok megérkezett. Hárman folytatjuk.
A legendás Csákány persze kacérkodott egy kicsit, nem adta egyből magát, ha már a Pilist és Hargitát esszekötő társaság úgy döntött, hogy őt is felfűzi a láncra. Jól ismerjük már, ennyit el is vártunk tőle. A trükk annyi volt, hogy a Mirhó nyakra vezető út helyett egy darabig a Csákány csúcsainak útját követtük, aztán két felderítő futás meghozta a jó irányt. Három órakor már az Oszlai tájház mellől a Hór völgyéből szemeztünk az Odorvár kiálló sziklájával. Utolsó eligazítás és erőgyűjtés után egyre erősödő szélben megfontolt tempóban kanyarogtunk fel a szerpentinen, majd egy patakmederben folytattuk. Emberi módon sikerült is jó 150-200 métert emelkednünk, ám ekkor a patakmeder "eldugult", a bedőlt fák miatt neki kellett menni a meredeknek. De nagyon meredeknek.
Ha eddig emlegettük a Naszályt, a nagy gyilkost, és újabban elkönyveltük a Nagyszőlősi-hegység rémét, a Tupojt mint legkegyetlennebb hegyet (maga a Nagyszőlősi összességében se volt kutya), akkor ez rendben, de tegyük hozzá, hogy az Odor keleti oldala a Kékes nyugati oldalával együtt közelít a függőlegeshez! Jó harminc percen át küzdöttünk. Mindenkinek külön gratulációm! "Hege ez három sörödbe fog kerülni!" - zuttyant le a fenti jútra Vera cseppet sem vicces hangulatban. Az Odoron már viharos szél fogadott, egy kedves társaság csodálkozott rá a túránkra a zászló segítségével. E ponton elértük az "elődeink" által 2005-ben már megtett utat. A Mátra, a Bükk, a Sajó-Hernád-köze, a Zemplén és Szalánci ezzel készen áll: a Cserhát végétől a Tapoly-folyó partján fekvő Sókútig több száz kilométeren át tartó ÖSSZEFÜGGŐ Pilis-Hargita ösvény keletkezett!
Elégedetten ereszkedtünk lefelé a nappal együtt Bükkzsérc felé békés hangulatban, hogy aztán épp sötétedésre, 6 órakor elérjük a falut. A falut, ahonnan az utolsó busz fél 6-kor elment... A tizenhetedik túrán elkövette a legnagyobb hibát a túravezető, a régi beidegződésre hallgatva (innen mindig volt busz este!), nem nézte meg a buszindulást! Annyira a nehezen alakuló szállásra figyeltem, hogy ezt bizony elbaltáztam, most itt az alkalom, mindenkitől bocsánatot kérek!
A vándorút 45. napjának sem kellett kétszer mondani, elkezdett takarosan becsavarodni. De miközben pereg a film, térjünk egy kicsit vissza a tűzhöz, a cserépkályha mellé, ahol már megint kiürült a pohár, s már megint töltik. Már megjött Zeke is, és az első mosolyok, már csörgedezik egy beszélgetés, ez az álomból ébredő hangulat a legjobb, ekkor nevetni a legjobb, s már csak azzal köszöntik az újabb emebert, hogy "Hol a poharad?" A vándorok pedik szivárognak elő egyenként, kilopakodnak mint P-Box koncert idején a 70es 80as évek rég elhunyt rockerei a debreceni temetőből.
Pedig nem akármennyi kilométer van a lábukban. Bizony éppen annyi mint minden idők legvadabb Pilis-Hargita napja (a 6. nap) után a Cserhátban Kutasón, a hírhedt 34 kilométeres szakasz után...
No akkor nézzük, hogyan kerültünk a vészterhes zárótűzbe. Tanácsot a kocsmából kell kérni, ezt meg is tettük. Sörök és vacsora kíséretében. Lesz egy busz, igaz csak garázsmenet, itt fordul, s megy Cserépfaluba üresen. Szépen felkérezkedtek - kapjuk a tanácsot a kocsmában. Jön is a busz, a sofőr azt mondja nem vehet fel (pénzért sem), de fél nyolckor úgyis lesz egy busz menetrend szerint. Tehát mégis van busz, csak nincs kiírva. A csaposnő férje sofőr, itt nem lesz semmiféle busz, ő azt mondja. Közben az Odornál megismert társaság, a barlangászok is segítenének, csak még nem jött meg a kisbuszos ismerősük. Várják, várják, de felhívni nem tudják, valszínű nincs térerő. Jön közben még egy busz, kirohanás, nem ő nem menetrend szerinti, ráadásul mogorva, s el is tűnik. Az eső elkezd esni.
Boci hadnagy ezerötszáz éves rutinja már régen érzi a bajt, s sürgetné is a túravezetőt, hogy szedjük a bagariát (ahogy Hajdúböszörményben mondják, mikor már indulni kell), szépen igyunk meg egy feleskört, és usgyi gyalog, lesz ami lesz. Mert jön fel az idő. A túravezető védené a népet az utolsó leheletnyi esélyig. Erre az egyre a legérzékenyebb, mikor egy adott nap kilométerszáma 24-25-nél még feljebb akar kúszni, nem ezt ígérte, s ez az a határ, ami fölött már másról szól a járás. Nem Pilis-Hargita ritmus. De nem lehet kivédeni. Itt neki kell menni az éjszakának. Vera lába szétment, két lánnyal és Lórival maradnak itt a kocsmában, MGabesz autójával mentjük majd őket. Közben jön a hír, hogy Todiék busszal csak Mezőkövesdig tudnak visszajutni az egri ügyeletből.
Bekövetkezik tehát a Boci féle feleskör, s vágtázunk kifelé a faluból, ezúttal a műúton megyünk Cserépfalu felé. Az eső meg rákezd a széllel együtt. No akkor ki kell menteni Todiékat is! Zekével, és Gabival elbúcsúzunk a többiektől, és futni kezdünk a zsérci dombra emelkedő országúton. A motoros és a biciklis (persze most kedvenc járművük nélkül!) kegyetlenül nyomja előttem, háromszög alakban futunk az éjszakában. Vissza-vissza szólnak: "Hege!" Én meg: "Jövök!" de egyre távolabbról. Én leszek aki átviszi őket a hegyen az erdei úton Cserépfalu után, Gabesz lesz a sofőr, Zeke pedig a navigátor Gabi mellett, ők majd beszállnak a kocsiba, én meg visszafutok a dombtetőre, hogy a többieket is átvezessem, mert éjszaka nem egyszerű fenn boldogulni.
Átfutunk Cserépfalun, mégsem szakadok le a két zergétől, fel a hegyre, aztán lekacsázunk Váraljára egész gyorsan, ők ketten elindulnak az autóval. Boci közben jelzi, hogy Cserépfalu után is maradnak az aszfalton, mert egyre csúszósabb az erdőben az út, nem kockáztatnak. Boci is látott már néhány vidám társaságot, borsodi sört, ösvényt és fenyőt életében, teljes mértékben igaza van. Inkább kerüljenek, minthogy újabb baj legyen, főleg egy ilyen nap végén. Bár ezzel tovább nő a táv.
A másik szálon újabb tekervény: az autóból kifogyóban a benzin, a remélt bogácsi benzinkút már nincs nyitva, Gabiék alatt az autó Mezőkövesd felé elkezd pattogni! MotorosGabesz meg-meg rántja a kormányt, és elmagyarázza Zekének, hogy van egy módszere, amivel ilyen helyzetben további száz métereket tud haladni, valami benzinvisszalöttyintéssel. Beérnek Mezőkövesdre a kút már itt is zárva, de ott egy ember. Zeke odamegy, és egyszerűen elmagyarázza neki, hogy te barátom itt és most benzint fogsz nekünk adni! Eközben a hegyivezetés alól felmentett túravezető bánatában csiholja a tüzet a házikóban, és a Niagara bőségével elkezd forró teát gyártani, aztán öntögeti poharakba, mert Boci csapata szélsebesen közeledik tomboló szélben és esőben. A negyedik helyszínen be fog zárni a kocsma, de Lóriék a barlangászokkal együtt kitartanak, amíg lehet...
Körülbelül eddig tartott bajzuhatag, miután kiálltuk az összest, kezdtünk visszajönni, s a tekervényeket megoldani. Éjfélre mindenki hazaért, és beállt a történet legelején leírt csend...
Akkor térjünk vissza most már végleg a tűzhöz, lássuk hogyan végződött a Pilis-Hargita harmadik évének utolsó napja ott Cserépváralján, a falu fölötti dombra épített házikóban. Az első két és fél literes üvegben már javában benne járnak, s már igen éberek, s előkerül az első gitár is. Annyira természetesen, ahogy a Tisza beveszi a kanyart Tiszabecsnél, és lendületesen nekiindul az egyenesnek a kenuinkkal együtt. Jönnek kifelé a lányok is, és szépen ülnek le sorban, Sztyepp csak két-három ütemet enged a magányos gitárnak, s már jön is Miával az oldalán, s ül le szemben Dalnokkal, s ő is a húrok közé csap. Borral teli poharak a kezekben mindenfelé, Szösz és Évi a sarokban, Lóri a másik szélről vigyorog, egy-egy centi épp elég egy embernek. Szép nagy bokornyi ember a kicsi konyhában, de azért a tömeg Csongit, Bocit, Hamit követeli, ők is ébredjenek! Közben mennek a számok, (a Dire Straits Rómeó és Júliája kétszer is szólt a túrán, köszönjük Tüskevár szülöttjének!) nincs megállás, emelkedik a hangulat, s már hozni kell a második üveg bort a "spájzból", aztán bazsalyogva megjelenik az utolsó feltámadott. "Mikeeeeee!" kiáltással fogadjuk, "Ó Antikám!" mondja, s leül az utolsó lehetséges helyre, a szobába vezető ajtóba. Előveszi a harmadik gitárt, és elkezdi a Hami-lét legteljesebb legbiztosabb megvalósítását, onnan a sarokból játssza a számok basszusait szeretteinek.
Na ezen a ponton aztán minden aznapi kínunk-bajunk törlődik, felszáll a társaság mint Tunyó idén a VI. Székely Rockmaratonon, szól a Közeli helyeken a három gitárral, benne van a leállás is, s be kell hozni a harmadik üveg bort is. Meg se nyekkenünk úgy kezdjük el töltögetni, senki sem indul "hazafelé", no azért szépen lezárjuk az évet, még Keletre is tartunk az Ismerős Arcok segítségével (Erdély 2003). Egyszercsak előkerül egy óra, az utolsó csepp borok körül, ranézünk, fél négy. Ti elhiszitek? Senki nem hiszi el. De azért hidd el Kedves Olvasó, éjfélkor odanyújtottam Gabinak egy pohár bort, és három és fél órával később eszméltünk. Csodálatos menet volt! Másnap a Boci féle paprikás krumpli nem különben, a jófajta rockzenével fűszerezve.
Köszönöm a Bükkalján megépített 31 Pilis-Hargita kilométerhez Lóri (a Pilis-Hargita negyedik erdélyi tagja), LóriDóri, Vera, Fanni, Sztyepa, Mia, Dalnok, Hami, MotorosGabi, Attila(Kölök), Bea, KoncertesBalázs, Rajmund, HegÁgi, Zselyke, Boci, Csilla, Robi, Dóri, Dénes, Zsuzsi, István, Todi, Andi, Szösz, Cson, Évi és Zeke segítségét. És bocs azért 10 ráadásért!
S köszönöm mindenkinek a 2007-ben kifejtett, átadott erőt, az erőt, mit összeadva eljutottunnk a Tiszáig, és építettük a csapatot a székely-magyar kézfogás, a magyar összefogás jegyében.
Lapzártakor jött a hír: Andi lába jobban van, szerdán leveszik róla a gipszet, néhány hónap szorító kötés, tavasszal pedig Todival szakszpótlás a Kaptárkőtől az Odorig. Bő Erőt hozzá!